Konzultáció

Szakmai előadás

Az elmúlt 3 évben több, mint 22 alkalommal 15 helyszínen, szerte az országban tartottam már előadást a növényi alapú étrend témájában. Az előadások között szerepelnek tudományos konferencián való részvételek éppúgy, mint egészségnapokon, életmódtáborokban vagy éppen konditermekben, jógastúdiókban való megjelenések. Előadásaim során a legfontosabb cél, hogy közérthetően, ugyanakkor szakmai alapokon nyugvóan fejtsem ki a növényi-alapú étrendhez kapcsolódó kérdéseket. Minden esetben az előadás során használt és bemutatott diasoron a felhasznált szakmai anyagok hivatkozását feltüntetem. Több mint hét éves egyetemi oktatói munkám során megtanultam, hogy kizárólag szakmai ismeretekre alapozva lehet hiteles módon állást foglalni bármilyen táplálkozástudományi kérdésről is legyen szó.

 

Az előadások menete a következő: előzetes kapcsolatfelvétel során tisztázzuk a célközönséget és a felkérő igényeit. Megállapodunk az előadás időtartalmáról, eszközös feltételeiről, helyszínéről, a megközelítés módjairól, illetve, hogy az előadás után a felkérő igényt tart-e fórumbeszélgetés lebonyolítására. Ezt követően minden esetben egyedileg kerülnek megszabásra az előadás árai, amelyek igénytől függően jellemzően 30000 – 50000 forint között mozognak.

További részletekért és egyéni ajánlat kérés esetén, kérem írjon az info@husontul.hu email címre.

Egyéni igények

Egyéni igények esetén (pl.: kiszállás házhoz, bevásárló lista készítése, szakmai programok kidolgozása, edukációs programok tervezése és kivitelezése, szakmai együttműködés egészségcentrumokkal vagy orvosokkal stb), kérem írjon az info@husontul.hu email címre „Egyéni igény” tárggyal egy üzenetet.

A husontul.hu szakmai filozófiájában az egyénre szabott, rugalmas tanácsadás képezi a fő csapásirányt. Ezért alapvetően nem tartom hatékonynak (néhány esettől eltekintve) a szigorú és sokszor irreális megszabásokat tartalmazó étlapok tervezését. Ha mégis úgy gondolja, hogy Önnek erre van szüksége, természetesen elkészíthetem Önnek is egyéni preferenciái alapján, tetszőleges időintervallumban az étlapját, azt optimalizálhatom egyéni energia bevitelre, makro- és mikro tápanyagokra. Azonban vegye figyelembe, hogy ez a feladat roppant idő és energia igényes, így ennek a szolgáltatásnak a választásánál jelentős többletköltségek merülhetnek fel.

A szolgáltatás ára: 30000-70000 Ft.

E-mail

info@husontul.hu

Adatvédelem

Adatkezelési Tájékoztató

Felhasználói feltételek

Tudnivalók – Szabályzatok

Partnerek

Együttműködő Partnerek