Tudományos publikációk

Az időben korlátozott energia- és tápanyagbevitellel járó étrendek élettani hatásai és szerepük egyes krónikus megbetegedésekben –Böjtök a 21. században

A böjtök szerepét jelentősen alábecsüli a modern orvoslás és táplálkozástudomány egy jelentős része, holott számos ismeret érhető el ma már arról, hogy milyen jótékony hatásai lehetnek a különböző energia-és tápanyagbeviteli korlátozásokkal járó étrendek megfelelő alkalmazásának. Ennek a cikknek a fő célkitűzése az volt, hogy kiindulópontot biztosítson azoknak, akik meg szeretnék ismerni a böjtök szerteágazó pozitív hatásait, valamint a klinikai gyakorlat szemszögéből is értékeltük a böjtök jelentőségét. Így próbáltuk elősegíteni az orvosok és más egészségügyi szakemberek tudásának bővülését a böjtök hatásaival kapcsolatban. Persze, a laikusok is kedvükre olvashatják az általunk leírtakat, mert így megalapozott ismeretanyagra tehetnek szert a böjtök sokszor zavarba ejtő kérdéseivel kapcsolatban.

A növényi alapú étrendről

Hazánkban a növényi alapú étrendekről még napjainkig is számos tévhit és legenda kering az orvos-szakmai körökben. A közleményben tudományos bizonyítékokkal alátámasztva derítjük fel ezeket a tévhiteket és megmutatjuk, hogy mi is a helyzet olyan népszerű kérdések kapcsán, mint a fehérjehiány, a B12-vitamin vagy a cukorbetegség.

Hogyan működik a növényi alapú étrend?

Saját összefoglaló tanulmányunkban olyan mechanizmusokat mutatunk be, amelyek részben magyarázzák a növényi alapú étrendek széleskörű pozitív hatásait. Tanulmányunkat 2021-ben a nagy presztízsű Nutrients szaklapban jelentettük meg.

Az állatifehérje-fogyasztás és egyes betegségek összefüggései

Az Orvostovábbképző Szemle hasábjain arról értekeztünk, hogy milyen módon függhet össze a magas állati eredetű fehérjefogyasztás bizonyos civilizációs betegségek kialakulásával.

Növényi alapú étrendek és a fehérjebevitel

Az Orvostovábbképző Szemle számára cikkreferátumot készítetem annak a kérdésnek a megválaszolásának kapcsán, hogy kell-e félnünk a fehérjehiánytól, ha növényi alapú étrendeket alkalmazunk? (A rövid válasz: nem!).

Koronavírus és az omega-3 zsírsav bevitel

A Frontiers in Physiology szaklapban tettük közzé azt a tanulmányunkat, amely szerint összefüggés lehet az omega-3 zsírsavak bevitele (EPA és DHA) és a koronavírus egyik súlyos szövődménye, a citokin-vihar kialakulása között.

Táplálkozási ajánlás környezetvédelmi és egészségügyi szempontból.

2021-ben a Pécsi Tudományegyetem Zöld Egyetem programjának keretén belül elkészítettünk egy olyan táplálkozási ajánlást, amely nem csak az egyéni egészség kialakítását és hosszútávú megőrzését célozza, hanem ökológiai szempontból is kedvező. A környezetet jobban terhelő alapanyagok csökkentésén (húsok, tej és tejtermékek, tojás) és a fenntarthatóbbaknak a növelésén (zöldségek, gyümölcsök, olajok, magvak) keresztül az egészség és a fenntarthatóság összekapcsolódik.

Fitokemikáliák jelentősége a sporttáplálkozásban

Saját összefoglaló tanulmányunkban olyan mechanizmusokat mutatunk be, amelyek a növényi étrend bizonyos előnyeiért lehetnek felelősek sportolóknál. A teljes értékű
növényi alapú étrend nem csak krónikus betegségek megelőzésében bír kedvező hatásokkal, hanem alkalmazása előnyös lehet a sportteljesítményre, valamint a sportolók egészségi állapotára
is, legyen szó akár amatőr-, akár versenysportolókról.

A gyermekek növényi alapú étkezéséről

2017-ben egy rövid szakmai előszót fogalmaztunk meg a gyermekek növényi alapú étkezéséről szóló könyvben. Olyan fontos táplálkozástudományi ismeretekre hívtuk fel a figyelmet, amelyeket jó szem előtt tartani, ha valaki kizárólag növényi alapú étrendet alkalmaz gyermekénél.

Egy pillanat...